Ha kemény kritikát keres Marlowe filmjéről, akkor jó helyen jár. A Marlowe John Banville Black-Eyed Blonde című, 2014-ben megjelent regényének adaptációja, amely Raymond Chandler magándetektívjének, Philip Marlowe-nak a történetét folytatja. A filmet Neil Jordan rendezte William Monahan forgatókönyve alapján. Az ígéretes elemek ellenére a film nem tud magával ragadni, lapos és unalmas neo-noir, nagyon kevés kínálattal.
Félrejtély gyenge narratívával
Az 1939-ben, Bay Cityben játszódó Marlowe-t (akit Liam Neeson alakítja) megkeresi Claire Cavendish (Diane Kruger), egy örökösnő, aki eltűnt szerelmét, Nico Petersont (Francois Arnaud), egy filmstúdió kellékkészítőjét keresi. Marlow belevág az üzletbe, de ahogy belemerül a rejtélybe, rájön, hogy minden sokkal bonyolultabb, mint amilyennek látszik. A végi kinyilatkoztatások azonban unalmasan hangzottak, a cselekmény és a szereplők kapcsolatai pedig nemigen indokolják a film csaknem kétórás görgetését.
Egydimenziós karakterek kínos párbeszédekkel
Marlowe filmkritikáját valószínűleg a karakterekkel kellett volna kezdeni. Maguk a karakterek egysíkúak, a színészeknek pedig ügyetlen párbeszédekkel kell megküzdeniük, ami gyakran megmerevedi az előadást. Kruger keményen próbálkozik, de valami hiányzik a femme fatale-ből, és a karakterének forgatókönyve egyáltalán nem segít. Neeson úgy ábrázolja Marlowe-t, mintha a magándetektív végzett volna az egésszel, ami arra készteti az embert, hogy vajon Neeson is így érez-e.
Más neo-noir filmek sápadt utánzata
Lehet, hogy Marlowe neo-noir, de nehéz nem úgy gondolni rá, mint a műfaj más, sikeresebb filmjeinek fakó utánzatára. A film mindent megtesz, hogy neo-noirnak tűnjön és hangozzon, de hiányzik belőle a szenvedély, az üresség, amely minden jelenetet és karaktercserét áthat. Az operatőr megpróbálja Marlowe-nak régi iskola hangulatát kelteni, de ez nem sikerül, és sok kívánnivalót hagy maga után. A jelmezek, bár gyönyörűek, emlékeztetnek arra, amit a film próbál utánozni.
A szereplőgárda kimerültnek tűnik
Úgy tűnik, még a szereplőgárda is kifogyott, többnyire faszerepeket játszottak. Adewale Akinnuoye-Agbaje Cedric szerepében ellopta a show-t annak ellenére, hogy csak rövid ideig volt a filmben. Cumming átrágja a tájat, és Houston összességében szilárd. A színészek teljesítményéből azonban hiányzik a lelkesedés, ami még inkább egydimenzióssá teszi a karaktereket.
Marlowe: Passage Through Movements
A "Marlowe" című filmet "átjárásnak" nevezhetjük. Ez egy olyan film, amelyről úgy tűnik, nem kellene itt lennie, és minden kreatív döntés, egészen a forgatókönyvig és a rendezésig, ezt megerősíti. Lehet, hogy a neo-noirnak van szerepe, de nagyon hiányzik belőle minden, ami ezt a filmet élvezetes, mágneses Philip Marlowe élménnyé tehette volna. Igazán kár, hogy a filmnek gyakorlatilag nincs olyan személyisége, amely a felszínen tarthatná.
Összességében Marlowe azért küzd, hogy érdekes legyen, egyik titokzatos részről a másikra vált, miközben alig érdeklődik saját narratívája iránt. A szenvedély és az üresség hiánya áthatja a film minden jelenetét, a karakterek egydimenziósak és fásultan játszanak. A filmben nincs semmi, ami Philip Marlowe szimpatikus és mágneses ábrázolását tenné lehetővé. Szóval lehet, hogy Marlowe filmjéről írt kritikám kissé dühös volt, de remélem, megkíméltem pár elvesztegetett órát az életedből.
ajánlott: Felülvizsgálat "The Last of Us» - egy diadalmas és szívszorító videojáték adaptáció
